Jelenlegi hely

Gyermeknapi programsorozat

Az idén a gyermeknap jegyében több napon szerveztünk elfoglaltságot a gyerekeknek.

Az alsó tagozat programjai a következők voltak:
Június 10-én a nyíregyházi állatkertből érkezett vidám állatshow-val és állatsimogatóval kedveskedtünk a tanulóknak. Ehhez kapcsolódóan délután "Állatok" témájú aszfaltrajz- és homokszobor-versenyt szerveztünk.
Június  11-én a Diákszínpad "Róza, a nagy varázsló" című előadását nézhették a gyerekek, amely nagy sikert aratott. A délutáni program a 2.b osztály zenés tornabemutatójával kezdődött, melybe a többiek is bekapcsolódtak. Ezután 7 állomásos ügyességi akadályverseny következett.
Június  12-én „Az öt legenda” című rajzfilmet vetítettük le, ezután a tanulók rajzoltak a történetről. Délután több helyszín közül lehetett választani: papírrepülő-hajtogatás és verseny, fonott ékszerek készítése, homokkép alkotása és szappanbuborék-fújás. 

Galéria megtekintéséhez kattincson a képre!

A tanév utolsó hete felső tagozaton is a szórakozás hete volt.
Június 10-én DÖK-napot (Diákönkormányzat) tartottunk. Lehetett tüdőfocizni, tangramozni, rejtvényt fejteni, karkötőt fonni, hotel portást játszani.
Június 11. a társasjáték jegyében zajlott. Mindenki kipróbálhatta a szerencséjét, logikájukat.
Június 12-én a sport napja volt. Nagy derbi volt a 7. és 8. osztályos fiúk között a labdarúgásban. A két 5. osztály sorversenyben mérte össze az erejét. Ha még nem fáradtak ki eléggé a gyerekek, akkor egyéni ügyességi versenyben vehettek részt.

Galéria megtekintéséhez kattintson a képre!